Friss topikok

  • kergezerge: @ZergeFan: hehe, jó, te nyertél, ma elaludtam, mint medve, majdnem 11-kor keltem, szóval biztos a ... (2014.05.05. 18:01) Itt ellennék
  • kergezerge: @ZergeFan: fogsz egy hitvest és gogolizálod, mit nem értesz? :D Egyébként a matriarchátus meg a tö... (2014.01.15. 17:35) Gyermekkori kedvencek
  • kergezerge: @ZergeFan: fizikusbácsi nem olyan, és nem is strandkönyv, és... (2014.01.15. 17:30) Tengerikígyó-bűvölés
  • kergezerge: @ZergeFan: tök pici az avatárod, nemtom kibogarászni :D (2014.01.09. 18:04) Olvasófotel
  • kergezerge: @Pável: úgy értem, hogy aki azon a könyvön végigment, annak már könyv nélkül is kell tudnia alkotn... (2013.05.31. 13:27) Candide - ízesítés nélkül

Twilight - Vérgáz vega vámpírok

2010.11.29. 08:52 | kergezerge | Szólj hozzá!

Címkék: amerikai ifjúsági romantikus könyvmolyképző vámpíros rakovszky zsuzsa fordítása

Christopher Moore véresre röhögős trilógiáján kívül még semmi vámpírosat nem olvastam, először csak úgy simán nem, aztán ahogy jött a Twilight-őrület, már juszt se nem. Moore-tól viszont a vámpírosakat is el kellett, mert Moore az jó, aztán már az első kötetnél kezdtem úgy gondolni, hogy akarok én még vámpírosat másfélét is. Persze nem a Twötyit, hülyeségre rövid az élet, de mondjuk nézzük meg a Vámpírakadémiát. Megnéztem, nem volt bent, a Twilight viszont a kezembe akadt rögtön, meg a Drakula is. Drakula rendben, de végül is egyszer valaki összehozta egy kérdőívben nagyon a Twilightot és az Üvöltő szeleket, hát hátha, Üvöltő szelek az egyik kedvencem. Meg a Harry Potternek is a harmadik kötete már egész tűrhető volt, meg majd abbahagyom, ha tényleg olyan blőd, nem? Aztán hazaértem a könyvtárból, megnyitottam a guglirídert és ott figyelt Nima Anti-Twilight-posztja. ;)

Szóval megérkezünk Forksba. Volt nekem egyszer egy kicsit vérszegény szobatársam, aki imádta az esőt, rögtön ő jutott eszembe Forksról. Hozott mindig Kárpátaljáról mindenféle király eleséget, fekete kenyeret, gránátalmát, ilyesmit. (mi lenne, ha ide is vízum nélkül jöhetnének az örmények!) A gránátalma is jó a vérszegénységre, de egyszer még véres csokit is hozott, mondjuk különösebb véríze nem volt, de Jevuska azt mondta, tényleg jó szer. Aztán ezt nekem soha nem akarták elhinni, hogy ilyen csoki van, annyira gyöpösek az emberek, hogy nem igaz, úgyhogy felhívtam Jevuskát megkérdezni a csoki nevét, meg hátha tud róla képet küldeni bizonyítékul. És akkor kiderült, hogy becsapott a galád. Én barna vagyok, jó sötétbarna, ő viszont szőke, nem csoda, hogy ilyen buta tréfákat űz. ;~)

Nem lett volna ezzel a történettel olyan nagyon nagy baj, ha harmadára-negyedére fogják a terjedelmét, és valami szerelmes füzetként jelenik meg. Régen voltak a Vörös Rózsa-regények, lehetne most egy Sötétvörös Rózsa-sorozat, nem igaz, új időknek új limonádéival. Nem tudom, hogy Meyertől tényleg csak ennyi tellett-e, vagy szándékosan földbuta amerikai kamaszokra optimalizálta a könyvet, mindenesetre hiába volt  faék-egyszerű a nyelvezete, és hiába nem állított meg semmi gondolkodni kicsit, nem sikerült gyorsan végeznem vele, mert folyton elbambultam, amikor már tíz oldala nem szólt semmiről, csak Bella szerelmi ájulatát és napi teendőit részletezte álomba ringató szóismétlésekkel, és már az sem tartott izgalomban, hogy a következő pillanatban merre kunkorodik majd a szmájli Edward képes felén. Szóval a könyv posvány, de posványos egy világ az is, ahol Bellából ilyen megosztó személyiség lehet. Csak úgy rajzanak körülöttünk a Bellák (persze nem mind középiskolás, némelyik doktorandusz vagy magyartanár vagy körzeti orvos), akik mindössze abban különböznek Swan kisasszonytól, hogy soha senkiért és semmiért nem hoznának komolyabb áldozatot és durván kiakadnának, ha egy hónapig vacsorát kellene főzniük. Csakhogy a hús-vér Bellák rokonok, csoporttársak, a haverok női, fel nem rúghatjuk őket, beszólni is módjával, a papírbella viszont szabad préda, úgyhogy kedves bonyolult bölcsészlányok, aki nem olvasta még a Twötyit, gyorsan pótolja, aztán jól bellázzátok ki magatokat, jót fog tenni. A másik oldal meg, hogy amikor én még kicsi kis zerge voltam, mindenkinek egyformának kellett lennie, a legrosszabb bélyeg, amit rásüthettek az emberre, a különcség volt, de mostanra változtak az idők, és demokratikus alapjog lett, hogy különlegesnek érezhessük magunkat, függetlenül attól, milyenek vagyunk és mit tettünk le az asztalra. Tehát ha facsarni lehet belőlünk a szürkeséget, akkor is olvassunk Belláról, jót fog tenni, megtudjuk, hogy végül is mindegy, okosak vagy ügyesek vagy hősök vagyunk-e, vagy csak olyan a szagunk, amit egy megfelelően kalibrált orrú mesefigura pont csodálatosnak érez, de lehet az önbizalom forrása az is, hogy olyan egyedülállóan gyenge jeleket bocsát ki az agyunk, hogy még egy halhatatlan gondolatolvasó sem képes fogni.

Az én kedvencem Alice Cullen, az egyetlen szereplő, akivel valamennyire képes voltam rokonszenvezni, és nem is csak azért, mert van benne valami zergenyés :) hanem mert ő az egyetlen ebben a filmsztárkinézetű vegavámpír mintacsaládban, akiben van valami valóban vámpírosan rejtélyes, megvan a maga titka, amit nem lehet csak úgy elmesélni a vendégnek az első látogatásakor. Hogy aztán Stephenie hogy intézi el szegényt, arról nem ő tehet. Ahogy végül is Bella sem tehet róla, hogy hiába nyomozna ő, Steph egyszerűen mindent kikotyogtat a fiúkkal. Esküszöm, Christopher Moore röhögtetésre teremtett vérivóiban több a méltóság, mint az egész Cullen-családban együttvéve.

Humort itt nem érdemes keresni, Nimának mégis igaza lett, vele röhögök. Az sem gyenge, amikor apu örül, hogy együtt csinálnak valamit, és ez a valami a tévénézés, meg Edward kikérdezős ismerkedése sem, de a legjobb csak az, hogy ennek az extrudált, puffasztott ponyvának a szerzője amiatt panaszkodtatja Bellát, hogy nem elég jó neki a helyi könyvtár. (Höhö, bezzeg nálunk az utolsó kis fiókkönyvtárban is van Twötyiszaga.) Komolyan, már akartam lassan olvasni valamit Austentől, de ha ő Bella (és nyilván Meyer) kedvence, nem is tudom...

Akkor sajnáltam egyébként igazán, hogy Stephenie Meyer nem író, csak megélhetési billentyűzet-bökdöső, amikor Carlisle történetében odáig jutott, hogy a vándorlásai során Itáliában többezer éves kollégákkal találkozik, akik bár jóval kulturáltabbak az északiaknál, Carlisle vegetarizmusát ostobaságnak tartják. Nem lehetett volna inkább erről kanyarítani egy történetet, mint Bella és Edward nyünnyögéséről? Végül is ha Meyer értené a vámpírság lényegét, leesne neki, hogy emberséges maradhat egy élőhalott, ha nem táplálkozik emberből, de ember nem sokáig. Vagy csak művelődnöm kellene még vámpírilag, úgyhogy el is olvasom a Drakulát.
Bocs, rajongók, de ez nem érte meg a papírt, és az elolvasására szánt időt, sőt, egyet értek Nimával, ez nem olyan, mint a Harry Potter, hogy "legalább rákap a gyerek az olvasásra", ennél már tényleg jobb a nem-olvasás is. Megfordult a fejemben, hogy megpróbálkozom még egy résszel, a Harry Potter második és harmadik része is élvezhetőbb volt az előzőnél, de nem sok jót mondanak, akik megtették, úgyhogy inkább csak elolvastam Zenkánál a befejezést és örvendeztem, hogy nem szenvedtem magam végig további kétezer oldalnyi szósivatagon.

A bejegyzés trackback címe:

http://kergezerge.blog.hu/api/trackback/id/tr512480459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.