Bíró Szabolcs: Sub Rosa
Úgy kell nekem, minek olvasok Ulpius-könyvet. Na de ott volt A gójátékos is, aztán az is jó volt... És akartam valami kortárs hazait, és ez a Bíró Szabolcs olyan rokonszenvesen lelkes fiatal srácnak tűnt, úgyhogy amikor megláttam a Sub Rosát díszhelyre kitéve a könyvtárban, hazahoztam.
Namármost, nekünk Irina néni mindig azt hajtogatta - mert minden rajzórán volt valaki, akinek el kellett mondania -, ha már el kell magyaráznunk, mit rajzoltunk, az régen rossz, a festők sem állhatnak ott a képeik mellett, hogy megmagyarázzák őket. Hát még írásmű esetében milyen ciki, ha magyarázni kell, ezt pedig úgy látszik, nagyon kellett, mert a korábbi kiadás utószava az Ulpius-kiadásban már előszóvá avanzsált, elárulva, hogy a mű eco-i ihletésű, bár az olvasót Dan Brownra fogja emlékeztetni. Ecótól nem olvastam sokat, de az tetszett, úgyhogy fogok még, Dan Brownt pedig egyáltalán nem, beértem egy belelapozással, meg nagyjából az összes ismerősöm ítéletével, miszerint gagyi. Király, akkor ezt olvashatom elvárások nélkül, meg anélkül, hogy a fülemen jönne ki a műfaj, bár egy kicsit fura, ha valaki azzal indít, hogy "én ám egy jó íróval akarom magam összefüggésbe hozni, de tudom, hogy nektek egy gagyi-gyáros ugrik majd be inkább". Te tudod, Szabolcs, most már mindenesetre olvaslak, végül is előszó és függelék nélkül a tulajdonképpeni regény háromszáz oldal sincs - bár a terjedelemre jó hazai szokás szerint itt is rásegítettek tipográfiailag -, annyit meg lábujjhegyen is kibírok.
Kezdtem hát olvasni, és rögtön az elején elment a kedvem attól, ahogy a főhőst bemutatták: szépen sorjában, ki ő, hogy került oda, mit csinál, hol eszik - a telefonkönyv is felizgatott volna ennyire. Már a negyvenedik oldal előtt unom. Hűsünk kap egy rejtvényt, amit egy óvodás is megfejt, talán parodisztikus elem akar lenni, hogy neki magától nem sikerül? Lehet. Nem talál egy könyvet egy magángyűjteményben, erre felteszi a kérdést, hogy akkor biztos nemlétezik - talán ez is. (Ekkor fölkeltem, hogy elinduljak a városba, öreganyám pedig látva, hogy vaskos köteteket rámolok a táskámba, László naivitására rímelve megkérdezte, minek járok én a központi könyvtárba, cipelem azt a sok nehéz könyvet, amikor a házunk mellett is van egy könyvtár. Na igen, csak öreganyám 89 éves, nem antikvárius, és könyvtárba is hetven fölött kezdett el járni.) Biztosan az is a nevettetést szolgálja, hogy a szereplők úgy kezdenek el fuldokolni a felismeréstől, rókázni a sokktól, fellelkesülni vagy kiakadni a semmitől, mint valami ócska szerelmes füzet lánykái ájuldozni az új fiú láttán, és talán bennem a hiba, hogy nem nevettem mégsem. Egyetlen mellékszereplőn, Ádámon kívül egy karaktert sem éreztem elevennek, akcióikat és reakcióikat életszerűnek. A cselekményben a végén legalább van egy kis csavar, kár, hogy lehetett rá számítani, meg egy kis misztikus pötty, ami viszont úgy áll a történetnek, mint bocinak a naci.
Kis híján feladtam félúton, és közben sóvárogva gondoltam vissza a Sibumira: Trevanian bezzeg tudta, hogy kell fapofával, vérkomolyan paródiát írni, úgy hogy még mondanivalója is van közben, ami még át is jön. És semmi magyarázó szöveg nem kell mellé. Ezúton is ajánlom a könyvet Szabolcsnak, és persze mindenkinek. ;)
Gondolom, a szerző arra számított, ha maga nevezi habkönnyűnek és kommersznek a művét, már ki is fogta a szelet a bírálók vitorlájából, csakhogy a habkönnyű soha nem volt az igénytelen szinonimája, és még a kommersz sem feltétlenül jelenti azt, hogy "hagyjad má', jó lesz a parasztnak", úgyhogy született is egy-két kevéssé hízelgő vélemény, amire ő, úgy érzem, nem tollforgató úriember, hanem elkényeztetett kölyök módjára reagált. Kár, egyébként lehet, hogy tettem volna egy próbát még egy regényével, de aki ennyire nem bírja a kritikát, attól fejlődést is fölösleges várni.
A Twilight óta ilyen rosszat nem olvastam, és külön édes, hogy Bellához hasonlóan, aki könyvmoly, és kifogásolja a helyi könyvtár kínálatát, a Sub Rosa hőse is könyvmoly, akiben bezzeg fel tud horgadni a kritikai érzék vendéglátója verseit hallgatva. Nyehe - na ezen legalább sikerült nevetnem.
